Az Európai Bizottság által 2014. május 14-én elfogadott 651/2014. számú általános csoportmentességi rendelet meghatározza azokat a támogatási területeket, amelyek szerint – a vonatkozó keretszabályokat betartva – a tagállamok a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül is jogosultak állami támogatás nyújtására.

A csoportmentességi rendelet bővítette a támogatások körét, illetve bizonyos esetekben a támogatás mértékét is növelte. A csoportmentességi rendeletben megjelenő támogatások közül a kis- és középvállalkozások beruházási hiteleihez kapcsolódó kezességgel elsősorban a vállalkozások versenyképességének növelését, a környezetvédelmi beruházási támogatásokon keresztül pedig a fenntartható fejlődést kívánjuk szolgálni.

A fentieknek megfelelően a Garantiqa kezességvállalással a következő támogatásokat kívánja nyújtani:

  • regionális beruházási támogatás
  • KKV-knak nyújtott beruházási támogatás
  • megújuló energia termeléshez nyújtott támogatás
  • induló vállalkozásoknak nyújtott támogatás
  • kutatási és fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás
  • KKV-knak nyújtott innovációs támogatás
  • a vállalatok számára az uniós környezetvédelmi szabványok túlteljesítését, illetve uniós szabványok hiányában a környezetvédelem szintjének emelését lehetővé tevő beruházási támogatás
  • a jövőbeni uniós szabványokhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás
  • energiahatékonysági intézkedésekhez nyújtott beruházási támogatás

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása elektronikus úton az eKérelem rendszeren keresztül nyújtható be a Társaság által rendszeresített nyilatkozatok és dokumentumok csatolásával.

    Kapcsolódó Üzletszabályzatok: